Kedves Gyerekek!
Gondolom, hogy nem tőlem értesültök először a hétfőn induló digitális oktatásról.
Egy kis ideig csak így tudunk találkozni egymással. A hittannal is csak számítógépen keresztül tudunk foglalkozni. Az eddig megszokott komoly beszélgetések Istenről egy kicsit átalakulnak, de nem érnek véget.
Minden óra előtt megkapjátok a tanulni valókat, hiszen van könyvetek és munkafüzetetek.
A házifeladatok elkészítése segít a tanultak elmélyítésében és átgondolásában.
Kérdéseiteket feltehetitek és elküldhetitek a következő email címre, amit direkt erre a célra nyitottam meg. /maisuli0304@gmail.com/ Ezen keresztül beszélgethetünk is!
Vágjunk bele a közepébe!
Jézus tanít: A mustármag példázata (Máté evangéliuma 13.rész 31-32 vers)
„Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe.” (Máté evangéliuma 13,31)
A folytatást megtaláljátok a könyvetek 46-47 oldalán, ahol nagyon szemléletes módon mutatja be a magocska fává növekedését.
A fának csak egyik része látható, de jelentős része rejtve van. (a gyökere)
Isten országának is csak egy része látható, a többi rejtve van a szemünk elől.
A könyv említett oldalain még sok párhuzamot találtok a fa és az Isten országa között.
Keressétek meg mind a hetet és írjátok meg az email címemre, hogy mit találtatok!
A munkafüzetben a 20. leckénél található feladatok segítenek újra átgondolni a könyvben található példázatot. (a matricák a munkafüzet végén találhatók)
Oldjátok meg a feladatokat! (körül-belül 10 percet vesz igénybe)
Jó munkát kívánok!
Szeretettel: István bácsi
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hittan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hittan. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. március 17., kedd
2020. március 16., hétfő
Hittan
Kedves Gyerekek!
A rendkívüli helyzetre való
tekintettel most így, írásban kapjátok meg a tananyagot. használjátok a
tankönyvet, amiben mindig megadom, hol van olvasni vagy megoldani való feladat.
Az a tananyag, amihez kisfilmet találok, rövid videókkal is bővül. Ehhez
kérjétek a szüleitek segítségét!
Sajnos így nem lesznek közös
játékok és közös éneklések, amik nekem nagyon fognak hiányozni.
Nagyon várom, hogy véget érjen ez a
nehéz helyzet és újra találkozhassunk személyesen is!
Szeretettel: Veronika nővér
4. osztály 2020. március 16.
A házasság szentsége
A házasság
szentsége
A szolgálat
szentsége
Isten kezdettől férfinak és nőnek teremtette az
embert. „A férfi ezért elhagyja apját és anyját és feleségéhez csatlakozik.”Ők
ketten egységben lesznek egymással. A házasság életre szóló szövetség. Nem
felbontható.
A házasság szentségét nem a pap szolgáltatja ki, hanem
a menyasszony és a vőlegény egymásnak. A pap az Egyház tanúja.
Isten összeköti és megszenteli a házasokat.
Kettős cél:
-
a házastársak boldogsága
-
az élet továbbadása, a gyermekek
vallásos nevelése
A nem templomban kötött házasságok utólag is
rendezhetők.
Látható jel: a pap a stólával összeköti a jegyesek
kezét és megáldja őket. Magyar szokás az eskütétel.
Láthatatlan ajándék: kegyelem a hűséghez, egymás
mellett való kitartáshoz.
Már most imádkozhatsz azért, aki egyszer majd a
házastársad lesz!
Tk.: 76. old.

Ferenc pápa gondolatai a házasságról:
2020. március 15., vasárnap

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)