Áldás,
békesség!
Nagypéntektől
húsvétig, Jézus a zsidók királya, Jézus vagy Barabbás
Tankönyvünk
70-72. oldalán kiemelten foglalkozik Jézus életének Pilátus előtt zajló
eseményeivel.
Virágvasárnap
Jézust ünnepelte a tömeg, hiszen azt remélték sokan, hogy Jézus átveszi a
királyságot és elűzi a rómaiakat az országból.
Jézus soha
nem állította, hogy ezért jött volna. Ő az egész világ, a Menny és Föld ura.
Ezt sokan nem
értették meg akkor sem és ma sem.
A vallási
vezetők féltették a hatalmukat és könnyen rávették a tömeget, hogy Barabbást
válasszák Jézus helyett.
Jézus
meghalt miattunk, értünk, helyettünk. Az ember Isten képmására teremtetett, de nem Isten. Nem
játszhat Istent egyetlen ember sem. A Jeruzsálemben összegyűlt tömeg sem, a zsidó
vezetők sem, Pilátus helytartó sem, és mi sem.
Jézus engedelmes
a keresztfának haláláig, pedig lenne hatalma elkerülni a kereszthalált.
Értünk
szenvedett, és helyettünk halt meg.
De nem
maradt halott, mert a harmadik napon feltámadt és ma is él.
Ő velünk van
minden napon a világ végezetéig és az örökkévalóságban is.
Jézus és Barabbás (Máté 27,15-26)
15 Ünnepenként a helytartó
szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak.
16 Volt pedig akkor egy
nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
17 Amikor tehát
összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam
nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?
18 Tudta ugyanis, hogy
Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
19 Mikor pedig a bírói
székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a
dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.
20 A főpapok és a vének
azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék
el.
21 A helytartó újra
megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek
szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást.
22 Pilátus így szólt
hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt
kiáltották: Keresztre vele!
23 Azután ezt kérdezte: De
mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele!
24 Amikor Pilátus látta,
hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság
előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a
vérétől. A ti dolgotok!
25 Az egész nép így
kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!
26 Akkor szabadon bocsátotta
nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.
Ezt a részt
a Bibliából illesztettem az oldalra.
Olvasd el
figyelmesen és oldd meg a munkafüzet 88-89. oldalán található feladatok közül az
1, 2, 3. feladatot.
Az eredményt
küldd el a címemre a szokásos módon!
Címem: maisuli0304@gmail.com
Ősi húsvéti
köszöntéssel kívánok „Áldott húsvétot!”
Krisztus
feltámadt! – Valóban feltámadt!
István bácsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése